Fiúk és férfiak nem lehetnek szexuális bántalmazás áldozatai.
A kisfiúk kora gyerekkorban megtanulják, hogy egy férfinak „erősnek kell lennie”, nem sírhat, nem panaszkodhat, mert az „lányos”. „A nagyfiú nem sír”, „Ez katonadolog” hallják a fiúk szinte csecsemőkortól. A társadalom elvárja, hogy fojtsák vissza sírásukat, fedjék el, hogy ők is lehetnek sérülékenyek, nekik is lehet szükségük védelemre. Az érzéseket kimutatni lányos dolog, tehát szégyellnivaló. Ezért azok a fiúk, akik bármilyen bántalmazást szenvednek el, igyekeznek nem beszélni róla, hogy megfeleljenek a társadalmi elvárásoknak. A szexuális erőszak eleve szégyenérzettel tölti el az áldozatot, ehhez kapcsolódik a fiúk és férfiak sérülékenységük és kiszolgáltatottságuk miatt érzett bűntudata. Egy férfi túlélő számára sokkal nehezebb elfogadni a tényt, hogy az abúzus során nem tudta megvédeni magát, mivel a társadalom elvárja, hogy egy fiú vagy férfi ki tudjon állni magáért és környezetéért, és ha ez nem sikerül, akkor őt teszi felelőssé a kudarcért.
A legtöbb kisfiút saját neméhez vonzódó férfi elkövető erőszakolja meg.
A legtöbb elkövetőnek nincs szexuális preferenciája, ugyanis az abúzus célja a hatalomgyakorlás, amelynek eszköze a szexualizált erőszak, tárgya a gyerek teste. A puszta tény, hogy az elkövető neme férfi, nem jelenti azt, hogy saját neméhez vonzódna, és ezért keresne fiú áldozatot. Az elkövetők között vannak nők is. Egy 1984-es (Finkelhor and Russell) felmérés alapján a női elkövetők száma fiú áldozatok esetében 14-27% között mozog. A szexuális abúzus pedig nem kizárólag közösüléssel járó erőszak, ahogy erről lapunkon részletesen írunk.
Ha egy fiúnak merevedést vagy ejakulációt okoz az abúzus, akkor jó volt neki.
A szexuális izgatásra a test biológiai válasza a merevedés és az ejakuláció, ennek semmi köze ahhoz, hogy az áldozat mit érzett valójában. Ezek a testi reakciók bekövetkeznek akkor is, ha az áldozat nem akarta a bántalmazást, rettegett. Az elkövetők azonban könnyen visszaélnek ezzel, az áldozatot hibáztatva a megtörtént erőszakért: „Ha neked is jó volt, akkor akartad”.
A fiúkat nem viseli meg annyira a szexuális bántalmazás, mint a lányokat.
Az elszenvedett trauma hatása megegyezik férfi és női túlélőknél. Tüneteikben lehet különbség, mivel azok egy részének kialakulását befolyásolják a társadalmi elvárások, illetve a biológiai adottságok. A lányokra például jellemző az anorexia nervosa kialakulása, mivel egy nő felé az az igény fogalmazódik meg, hogy legyen vékony, míg ez férfi túlélőkre nem jellemző. Éppen ezért a honlapukon megtalálható cikkek éppúgy vonatkoznak férfi, mint női túlélőkre.
A férfi elkövető által bántalmazott kisfiúk melegek vagy azok lesznek.
A szexuális orientáció kialakulásában nincs szerepe a korai szexuális tapasztalatnak, még kevésbé olyan bántalmazásnak, amely félelemmel és szégyennel töltötte el az áldozatot. Olyan társadalmakban, ahol megbélyegzik azokat a férfiakat, akik saját nemükhez vonzódnak, egy férfi túlélőnek nagyon nehéz segítséget keresnie, ha az elkövető férfi volt.
Sok férfi túlélő hiszi azt, hogy a férfi elkövető azért választotta ki őket, mert van bennük valami nőies. Ez nem így van, a szexuális abúzus a hatalom gyakorlásáról szól, nem a szexről és a vonzódásról. Olyan elkövetők, akik szexuális orientációjuk alapján gyerekekhez vonzódnak, nem a nőies vonásokat keresik áldozatukban, hanem éppen a másodlagos nemi jegyek teljes hiányát, azaz olyan testet, amin például még nincs szőrzet és nincsenek kialakulva a mellek.
A férfi elkövető tesz róla, hogy áldozatát összezavarja – „Látod, neked is feláll, akkor neked a fiúk tetszenek” –, ami felnőttként vezethet a szexuális orientációt érintő problémákhoz és szexuális zavarokhoz. Valójában a merevedés és az ejakuláció a test természetes biológiai válasza a stimulációra.
Aki kisfiú korában abúzust szenvedett el, az felnőttként elkövető lesz.
Ez a tévhit különösen erősen él férfi túlélőkkel szemben. Az abúzus nem tesz senkit elkövetővé. Ugyan az elkövetők között magas azoknak a száma, akik gyerekkorukban testi vagy szexuális bántalmazást szenvedtek el, az áldozatok többségéből nem lesz elkövető. A tévhitet, hogy az áldozatból nagy eséllyel lesz elkövető, a nemzetközi szakirodalomban „vámpír-kórnak” (vampire -syndrome) nevezik.
Ha az elkövető nő, akkor a fiú áldozat örülhet, hogy ilyen szerencsés volt, és korán bevezették a szexbe.
Ez a tévhit ugyanarra az előítéletre épül, hogy tudniillik a heteroszexuális viszony mindig jó. Valójában az anya vagy más nőnemű rokon, óvónő, tanárnő, edzőnő, stb. által elkövetett szexuális erőszak éppolyan súlyos traumát okoz, mintha a bántalmazó férfi lenne. Ez a tévhit megakadályozza, hogy a túlélők segítséget keressenek, hiszen egy nővel „élvezniük kellett a szexet”.