Az ön praxisában megforduló nők majd negyedét érte szexuális erőszak gyerekkorában, egyes kutatások szerint ez az adat akár 40% is lehet. Akik gyerekként ilyen jellegű bántalmazást szenvedtek el, azok könnyebben válnak felnőttkorukban is szexuális erőszak áldozatává. A nőgyógyászati vizsgálat, kezelés és a szülés a legsúlyosabban újratraumatizáló események a túlélő számára. Bizonyára önnek is volt már olyan betege, aki komolyan előrehaladott fertőzéssel kereste fel, aki pszichózisba esett szülésnél, aki úgymond „nem volt közreműködő”, nem bírt felfeküdni a vizsgálóasztalra stb. Se az egyetemi, se az orvosi képzés alatt nincs szó arról, hogyan bánjon a nőgyógyász az ilyen betegekkel, hogyan ismerje fel a PTSD, emlékbetörés, újratraumatizálás tüneteit.
Néhány tanács, amellyel segíthet betegeinek a vizsgálat során:
Mondja el előzetesen, mit fog tenni, és az milyen érzést okoz.
Ha a beteg igényli, mutassa meg neki a műszereket, amelyeket használni fog, különös tekintettel a hüvelyi vizsgálatokra.
Használja a lehető legkisebb méretű eszközt.
Tartson folyamatos szemkontaktust a beteggel, így kisebb az esélye, hogy az emlékbetörés a múltba ragadja a túlélőt.
Hallgassa meg a beteget, kérdezze meg, ő mivel tudna segíteni magának (ellazító zene, illatok).
Kérdezzen rá, van-e valamilyen szag (pl. Vazelin), ami újratraumatizálhatja a túlélőt.
Beszéljen betegéhez a vizsgálat során is.
Kérje beleegyezését az egyes lépésekhez.
Ne várakoztassa félig felöltözve.
Takarja le a beteg testének azt a részét, amelyet nem vizsgál, vagy engedje meg, hogy felöltözve maradjon.
Csökkentse minimálisra azt az időtartamot, amíg a betegnek kiszolgáltatott, alárendelt testhelyzetben kell lennie.
Figyeljen a posztraumás stressz nonverbális jeleinek megjelenésére (izomfeszülés, önkéntelen izomrándulás, dadogás, kipirosodott arc stb.), és kérdezze meg betegét, hogyan tudna enyhíteni ezeken.