A gyerekkori szexuális abúzus áldozatainak ismerős érzés az őt ért erőszak miatt érzett szégyen és a bűntudat. Ez az érzés felnőttkorban sem hagyja el a túlélőket, megakadályozva őket abban, hogy egészséges, öntudatos, önmagukat becsülő és önmagukban bízó emberré váljanak. Ez problémák sorához vezethet az élet minden területén. Ezért a gyógyulás egyik fontos állomása, amikor a túlélő górcső alá veszi ezeket az érzéseket, és egyértelműen megállapítja, kinek a felelőssége és kinek a szégyene az elszenvedett abúzus.
Ön túlélőként gyakran érezheti, hogy az ön hibájából történhetett meg az erőszak, hogy hozzájárulását adta, ami bűntudattal tölti el. Ennek külső és belső okai egyaránt vannak. A bűntudatot kiváltó leggyakoribb belső ok, hogy ön úgy érezte, „rossz gyerek” vagy hogy „rosszalkodott és megérdemelte az erőszakot”. Az áldozatban kialakuló bűntudat számos forrásból táplálkozik.
Ragaszkodás az elkövetőhöz
Az abúzust elszenvedő gyerek gyakran fizikailag és érzelmileg is függ az elkövetőtől, aki lehet szülő, gondozó, nevelő. Nincsen abban a helyzetben, hogy felismerje, hogy az a személy, aki ellátja, akitől gyakorlatilag az élete függ, kihasználta őt, bántalmazta, becsapta, elcsábította és elárulta. Teljesen elveszettnek érezné magát, helyzetét reménytelennek tartaná, mivel a továbbiakban nem számíthatna arra, hogy lesz, aki gondoskodik alapvető szükségleteinek kielégítéséről. A gyerek sem ezzel a helyzettel, sem az ezzel járó fájdalommal nem tud szembenézni, mert ha egyedül marad, az az életébe kerülhet.
Ezért a gyerek inkább választja azt, hogy önmagát hibáztatja a bekövetkezett abúzusért, esetleg azzal magyarázza, hogy „rossz gyereknek” született, tehát megérdemelte. Paradox módon az áldozat csak akkor képes bizonyos uralmat megőrizni az élete felett, ha saját magát tartja felelősnek az erőszakért, amivel felmenti az elkövetőt.
Bűn, büntetés, bűntudat
Társadalmunkban elfogadott nézett – különösen igaz ez az uralkodó gyereknevelési elvekre –, hogy akit valamilyen rossz dolog ér, az elkövetett valamit, amiért mintegy büntetésként bekövetkezett a szerencsétlenség. A gyerekek a tekintélyelvű nevelésnek köszönhetően otthon és az iskolában megtanulják, hogy minden rossz cselekedért büntetés jár. A legtöbb vallás tanításai is ezt hirdetik. A gyerek tehát úgy gondolkodik, hogyha őt olyan rossz dolog érte, mint az abúzus, az csakis büntetés lehet egy múltban elkövetett vétekért. Ha nem is tudja azonosítani, hogy mi lehetett az, bűntudata alakul ki, amely felnőttkorban is elkíséri.
A szorongás ördögi köre
Az ismétlődő abúzust elszenvedő áldozat előre szorong az újabb epizódtól. A gyerek tudja például, hogy az éjszaka mely órájában várható az elkövető, vagy azt, hogy akkor fog újra megtörténni az erőszak, ha a nem abuzáló szülő elmegy otthonról. A gyerekben a szorongás és félelem egyre nő, amelyre a biológiai válasz, hogy az áldozat megpróbálja csökkenteni annak szintjét. Ennek egyik módja, ha elébe megy az abúzusnak, sietteti annak megtörténtét, hogy utána némi nyugalom és béke álljon be. Ezért azok az áldozatok, akik látszólag „kezdeményezték” az abúzust, gyakran éreznek bűntudatot.
Értelmet kell adni a történteknek
A gyerek mindenféleképpen magyarázatot akar találni a történtekre. Ha elfogadná, hogy nincs magyarázat az abúzusra, akkor azzal kellene szembenéznie, hogy a világ nem biztonságos hely, hanem kiszámíthatatlan gonoszsággal van tele. Könnyebb számára, ha azt a magyarázatot találja magának, hogy benne van a hiba, nem az ő környezetében. Így képes megőrizni azt az egyre halványodó reményt, hogy vannak biztonságos helyek, ahol az én fejlődése megtörténhet.
A kapcsolat pozitív hozadéka
Az elkövető gyakran különleges figyelmet tanúsít áldozata iránt, meglepetésekkel, ajándékokkal halmozza el. Ezért a gyerek érezheti úgy, hogy maga is vágyik az abúzusra, hiszen ha torz, ártalmas formában is, de megkap valamit, ami hiányzik az életéből. A későbbiek során a túlélők gyakran éreznek bűntudatot azért, mert maguk is „akarták” az erőszakot.