A magyar közbeszédben erősen áldozathibáztató szavak jelölik a gyerekkori szexuális abúzus különböző formáit. A vérfertőzés, megrontás (már nem jogi kategória), „liliomtiprás metaforája mind azt az érzetet kelti, hogy az áldozat az abúzus által értékét vesztette, „megfertőződött, „meg van rontva, „el van tiporva. A szóhasználat hozzájárul, hogy az áldozatban bűntudat és negatív énkép alakuljon ki.
A „vérfertőzés jogi elnevezés, amelyet nem kellene használni, mivel erősen utal arra, hogy a szexuális abúzus miatt az áldozat „fertőzött, „csökkent értékű͟ emberré vált. Éppen ezért a büntetőtörvénykönyvben is más szót kellene rá használni. Jelenleg a „vérfertőzésszó a Btk-ban kizárólag egyenesági rokonokra és testvérekre vonatkozik, tehát pl. a nagybácsira, unokatestvérre nem. Egyéb hozzátartozókat a szexuális kényszerítés, a szexuális erőszak, és a szexuális visszaélés nevű tényállások ismernek el, mint az idegennél súlyosabban büntetendő elkövetőket az adott tényállások alapbüntetéseihez képest. Tudni kell továbbá, hogy a vérfertőzés nevű bűncselekménynél a törvény az áldozatot a 18. életévének betöltése után szintén elkövetőnek nyilvánítja.
Honlapunkon a „gyerekek elleni szexuális visszaélés/abúzus kifejezést használjuk.
A nemzetközi szakirodalom általában az incesztus szót használja, amely a bizalmi felnőtt vagy nagy korkülönbség esetén a majdnem felnőtt (pl. 17 vs. 5 éves) által a gyerekkel szemben elkövetett bármilyen szexuális cselekményt jelöli. Az átfogó jelentés miatt gyakran használják ezt a szót mint rövidebb szinonimát a gyerek elleni szexuális abúzusra/visszaélésre.
Az elkövető megjelölésére a leggyakoribbak a „cukros bácsi, „mutogatós, „szatír vagy „pedofil, „pszichopata kifejezések. E megnevezésekkel az a baj, hogy nem adnak pontos információt az áldozatnak arra nézve, hogy kitől kell félnie, mennyire és miért. Az elkövetőt jelölő kifejezésekről külön cikket talál honlapunkon.