Az a túlélő, aki segítséget kap, kórházba kerül, vagy az ellátórendszer más intézményébe, akiről az öngyilkossági kísérlet után gondoskodik a család vagy a barátok, sokszor vegyes fogadtatásban részesül, mivel számos tévhit él az öngyilkosságot illetően.
Ha tényleg meg akarta volna ölni magát, akkor megteszi, nem csak hisztériázik.
Senkinek nincs joga ítélkezni a túlélő felett. Aki öngyilkosságot kísérel meg az végtelenül elkeseredett, tehetelennek érzi magát és kiszolgáltottnak, életét kilátástalannak tartja, nem hisz benne, hogy valaha is jobb lehetne. Az ilyen előítéletes megjegyzések csak azt fogják erősíteni a túlélőben, hogy valóban nincs megértés és empátia a világban. Az újratraumatizálás pedig újabb öngyilkossági kísérlethez vezethet.
Ez nem vágás, csak egy kis karcolás, ha tényleg meg akart volna halni, akkor leugrik az emeletről.
A kar vagy láb vagdosása nagyon gyakori önbántalmazás, ugyanis átmenetileg csökkenti a felgyülemlett szorongást. Ez azonban nem azt jelenti, hogy bizonyos esetkben a túlélő ne akart volna meghalni, noha az öngyilkos viselkedés még nem jelent halálvágyat. Ha ön segíteni akar, vegye komolyan a történteket, ne mérlegelje, hogy önbántalmazásról van szó, így kiált segítségért a túlélő, vagy valóban öngyilkossági kísérlet történt. A túlélőnek minden esetben joga van hozzá, hogy tisztelettel, megértéssel bánjanak vele, és gondoskodást kapjon.
Ezzel hívja fel magára a figyelmet.
Még ha igaz is lenne, hogy a túlélő öngyilkossági kísérlettel akarja kifejezni, hogy segítségre van szüksége, ez biztosan nem manipuláció. Gondolja végig, milyen állapotban kell ahhoz lenni, hogy valaki önrombolással kiáltson segítségért. Biztos lehet benne, hogy a legtöbb áldozat számtalanszor kért segítséget családtól, barátoktól, ellátó szervektől, és amikor minden próbálkozása kudarcot vallott, akkor fordult ehhez az eszközhöz végső elkeseredésében. Ön akár szakember, akár barát vagy családtag, nincs joga emiatt elítélni az áldozatot.
Hogy tehette ezt velem?
Bizony gyakran hallani ezt a reakciót családtagoktól, melyet az a tény vált ki, hogy a túlélő öngyilkossági kísérlete után nehezebb lesz szemet hunyni a problémák felett. Elkeseredett tette nem állít ki jó bizonyítványt környezetéről, és ezt megbélyegzőnek tarthatja az, aki puszta önzésből csak saját jólétét és lelki egyensúlyát tartja szem előtt. Ez a megjegyzés súlyosan áldozathibáztató, megerősíti a túlélő meggyőződését, hogy ő „rossz ember”, és előkészíti a talajt az újabb kísérlethez. A tény, hogy a túlélő öngyilkossági kísérlete kihat mások életére, még nem jelenti azt, hogy a kísérlet célja mások életének felborítása volt.